Versenytánc Szakosztály
A Diadém Sport Egyesület lehetőséget nyújt táncversenykre való felkészülésre, edzésre, versenyengedéllyel rendelkezők számára a Magyar Táncsport Szakszövetség (MTASZ), valamint az International Dancesport Federation (IDSF) által meghirdetett versenyeken való indulásra.
Oktatás
A táncosok képzése az alábbi lehetőségek együttes kihasználására épül:
Közös óra:
Ezeken az órákon lehetőség van friss információk megszerzésére. Táncosaink számára, legyen az akár versenyző, akár haladó tánciskolás, minden alkalommal nyújt valami újdonságot, melyeket célszerű elsajátítani a minőségi fejlődés érdekében.
A közös órák alkalmával egyáltalán nem jelent gondot a pár nélküli megjelenés, hiszen az elhangzottak elsősorban az egyéni fejlődést célozzák.
Vezetett edzés:
A vezetett edzés ideje alatt a párosok, valamint az egyéni táncosok a tánctanár instrukcióit követve gyakorolnak, fejlesztik kondiciójukat. Minden tánc több alkalommal is sorra kerül egymás után, ezáltal nem csak az állóképesség, hanem a fellépési- és versenyrutin is fejlődik.
Szabad gyakorlás:
A szabad gyakorlás során lehetőség nyílik a közös/magánórákon elhangzottak "átgondolására", kigyakorlására. Ez idő alatt minden táncos a saját tudászszintjének megfelelő, egyéni ütemben tréningezi magát. A párosok számára ez a megfelelő alkalom, hogy a versenyen táncolt figurasoraikat a lehető legtökéletesebbre hangolják.
Alapozó gyakorlás:
"Ismétlés a tudás anyja." - mondhatnánk. Az alapokat mindig lehet tovább tökéletesíteni, s jó alapokra célszerű csak építkezni. A bonyolultabb figurák kivitelezéséhez elengedhetetlen a stabil és precíz, jól begyakorlott alaplépés ismerete, használata.
Stretching:
A fenti divatos kifejezéssel a tánszakmában a nyújtógyakorlatok végzését illetjük. A test, az izmok, izületek nyújtása létfontosságú egy táncos számára. Tágítanunk kell testünk korlátait, hogy ezáltal minél magasabb szintű mozdulatok elvégzésére tegyük képessé. Minden edzés előtt célszerű és hasznos bemelegítő gyakorlatokkal kombinálni!
Magánórázás:
A fejlődés leghatékonyabb módja. Táncosaink számára feltétlenül ajánlott, hogy tapasztalt tanárral egyéni foglalkozáson vegyenek részt. Ennek során minden figyelem a táncosra / párra összpontosul, nincsen zavaró tényező, csak egyetlen cél: A lehető legjobb fejlődést elérni az adott idő alatt.
Magánórázás alkalmával lehetőség van koreográfia készítésre, technikai továbbképzésre, illetve az összkép javítására, a tánc versenyképesebbé tételére.
|